2. óra, augusztus 24. kedd
2004.08.24. 18:28
Álomfejtés
Az álomfejtés a jóslás egyik legrégebbi formája. Az ókorban papok voltak az álomfejtők, ők fejtették meg az emberek álmait, és tanácsot adtak nekik, mivel úgy gondolták, hogy az álmok az életük további alakulását árulják el. A legrégebbi utalás az álomfejtésre a sumér-akkád Gilgames eposzban található. Egyiptomban tanult jósok végezték az álomfejtést, aki az álom istenének, Szerapisznak a templomában éltek. Ha valamit meg akartak tudni az egyiptomiak, Szerapisz templomában vagy a Szfinx mellett aludtak, ugyanis úgy gondolták, ezeken a helyeken megtalálják a megfelelő álmot. Ha nem tudtak elmenni a megfelelő helyre, megbízhattak egy helyettest, hogy álmodjon helyettük. Görögországban az álmoktól gyógyulást reméltek, ezért a gyógyítás istenének, Aszklépiosznak a templomában aludtak. Japánban akár több 100 napig is eltartott egy ilyen „álomkeresés”, miközben szigorú diétát kellett tartani és imádkozni.
Az első álomfejtésről szóló könyvet a görög Artemidórosz Daldianosz írta a 2. században Oneirokritika (Álomfejtés) címmel. Ebben a leggyakoribb szimbólumok és jelentésük, valamint korabeli hiedelmek (pl. fürjekkel álmodni balszerencsét jelent) találhatók. Magyarul Krúdy Gyula írt könyvet Álmoskönyv címmel.
A filozófusoknak különböző elméleteik voltak az álmokról. Arisztotelész szerint, ha egy álom valóra válik az csupán véletlen. Cicero babonának tartotta az álmokat, tiltakozott ellenük. Pedig több helyen a törzsi mágusok, sámánok képesek voltak álmukban látni máshol történő eseményeket. Mary Shelley angol írónő állítása szerint Frankenstein alakját álmában látta meg, Bram Stoker pedig hasonlóan találta ki Drakulát. Mengyelejev, a periódusos rendszer megalkotója szintén álmában jött rá a táblázat megalkotására. A 20. századi tudósok szerint az álmokban nem az a fontos, hogy mit tudunk meg belőlük a világról, hanem hogy mit tudunk meg önmagunkról. Freud szerint az álmok vágyainkat tükrözik, Jung szerint pedig álmainkban személyiségünk különböző oldalai mutatkoznak meg.
Házi feladat: Írjátok le egy álmotokat (többet is lehet), 5 motívumot említsetek és próbáljátok meg értelmezni! (10 pont)
|